A ginkgo biloba, az univerzális csodaszer

Ginkgo Bilobáról

2017. szeptember 01. 11:01 - paugezu

A ginkgo biloba az egyik legrégebbi fafajta. Képes akár 1000 évet is elélni, illetve magassága is elérheti a 120 métert. A ginkgo bilobának rövid ágai vannak, rajta nőnek a legyező alakú levelek, illetve az ehetetlen gyümölcse, amelynek meglehetősen erős és intenzív szaga van. A kínaiak évszázadok óta használják ezt a gyógynövényt, de most már a modern kutatás is felfedezte a ginkgo biloba előnyeit - a nyugati kutatások középpontjában a standardizált kivonatok állnak, amelyeket a szárított zöld levelekből készítenek el.

A beporzás egy bonyolult folyamat, azonban megérteni azt nagyon fontos, tekintve, hogy nagyon hasonlóan működik ez az emberek és a növények esetében. A ginkgo biloba fák esetében is vannak különféle reprodukciós egységek, vannak női és hímnemű fák, melyek közösen képesek csak a szaporodásra.

A petesejt

A női fa a száron produkál "ovulációt". A ginkgo biloba egy nyitvatermő, így a magot csak egy forgács veszi körül. A ginkgo biloba magjának szaga egészen elviselhetetlen, az avas vajra emlékeztet, amely a húsos maghéjból nő ki. A ginkgo bilobánál ez a pete, ami kezdetben zöld színű, de idővel zöldessárgává válik, végül narancs és barna lesz. Mivel sokkal megbízhatóbban képes napos helyzetben szaporodni, ezért a ginkgo biloba gyümölcse tavasszal érik be.

A spermiumok

A spermiumok a ginkgo bilobán kúp alakúak. A pollen nagyon hasonlít a barkához, a barka rejti magában a férfi ivarszerveket, amelyek körülbelül szintén tavasszal állnak készen.

A beporzás

A beporzás széllel történik. A ginkgo biloba megtermékenyítése a fán történik. A sikeres megtermékenyítés akkor történik meg, ha a női és férfi nemű fák egymás közelébe kerülnek elültetésre. A megtermékenyítés során a ginkgo biloba fáról leesik az emberió, majd a szél felkapja, hogy új helyre szállítsa azt. A folyamat egy természetes állapot, az új helyen körülbelül 20-30 év alatt teljesen kifejlődik az adott fa.

memoria.jpeg

A ginkgo biloba kiegészítők standardizált ginkgo biloba kivonatot tartalmaznak, amelyek hozzájárulnak, hogy a szervezetben általában javuljon a vérkeringés, ami a szervek jobb működéséhez vezet, így javul a memória, a végtagok működése, a stroke-ból való felépülés lehetősége megnő, az erek antioxidánsokkal, a vér pedig oxigénnel telik meg, így csökkennek az olyan tünetek is, amelyek a premenstruációs szindróma vagy az Alzheimer-kór során lépnek fel. A ginkgo biloba védelmet nyújt a szabad gyökök káros hatásaival szemben is. Ezek a kiegészítők egyaránt ajánlottak fizikai és mentális problémák kezelésére is, jól működik például a nehéz fizikai munka esetében, a sportolás előtt és után, a stressz, a memóriazavar, az időskori dementia kezelésében is. Jótékony hatással van azokra az emberekre is, akik hideg végtagokkal rendelkeznek, illetve azoknak is, akik csak optimalizálni szeretnék az egészségüket. Általában biztonságosnak mondható, ha betartjuk a következő tanácsokat.

1. Nagyon fontos, hogy megbeszéljük az orvosunkkal, ha ginkgo biloba kiegészítőket kívánunk szedni, mert csak ő képes meghatározni, hogy mekkora lehet az a dózis, ami számunkra a legideálisabb.

2. Kerüljük az öndiagnózist. Ha a memóriánk fokozására szeretnénk használni a ginkgo bilobát, akkor is keressünk meg egy szakembert, aki a segítségünkre lehet. Tudni kell, hogy a gingko biloba bizonyos gyógynövényekkel vagy gyógyszerekkel kölcsönhatásba léphet, így lehet, hogy bizonyos időszakokban nem szedhetjük.

3. Olvassunk alaposan utána a ginkgo bilobának, hogy megismerjük felhasználási módjait, lehetséges előnyeit és mellékhatásait. A legjobb, ha olyan kiegészítők mellett döntünk, amik 100%-ban tartalmazzák a ginkgo biloba kivonatait, mivel sok tablettában felesleges és káros adalékanyagok is lehetnek.

4. Várjuk ki, amíg a gyógynövény el kezd hatni. Ez körülbelül 4-6 hétig is eltarthat, tehát ne várjuk, hogy már másnapra jobban leszünk tőle.

Szólj hozzá!

Merevedési zavarokra

2017. augusztus 16. 10:28 - paugezu

Merevedéi zavarok

A merevedési zavar egy nagy csapás lehet, ami visszaveti a bizalmat és az önbecsülést. Azonban a ginkgo bilobával vissza lehet állítani az erekciót. A ginkgo biloba egy természetes gyógynövény, amit már évszázadok óta használják a férfiak szexuális potenciáljának növelésére. Ez a nagy természetes szexuális serkentő hatékony két okból kifolyólag is.

gingko6.jpg

Először is a ginkgo biloba nagyon hatékonyan növeli a véráramlást a péniszben is, de ami még fontosabb, hogy segít fokozni a nitrogén-monoxid elválasztást. A ginkgo bilobát még ma is felhasználják Kínában a nitrogén-monoxid termelésére. Ez rendkívül fontos, mivel a nitrogén-monoxid a szervezetben fontos katalizátorként működik, növelve a véráramlást a merevedési szövetben. A nitrogén-monoxid hiánya lehet az elsődleges oka a merevedési problémáknak, tehát a ginkgo biloba mindenképpen igen hatékony. A nitrogén-monoxid fő feladata, hogy segítse a pénisz sima izmainak pihenését, fokozza a vérerek kitágulását, illetve több vért juttat a merevedési szövetbe, ezáltal  keményebb erekciót biztosít.

Nem csoda tehát, hogy a ginkgo biloba nagyon hatékony jogorvoslata lehet az impotencia vagy merevedési zavarok kezelésének a férfiaknál. Az azonban nyilvánvaló, hogy sok növényi gyógyszer alkalmas a merevedési zavarok kezelésére, de mindenképp fontos egy orvossal is megbeszélni, hogy milyen módon szeretnénk orvosolni a problémát.

A kiegészítőket már igen régóta használják az emberek abból a célból, hogy javítsák az egészségüket. Az Arginin vagy L-arginin, a ginkgo biloba és a ginseng is úgy ismertek, mint amelyek képesek növelni az energiát, az erőt, amelyek javítják a kognitív funkciókat, és amelyek fokozzák az általános egészségi állapotot.

L-arginin

Az arginin egy félig esszenciális aminosav, ami szükséges az ammónia és a karbamid bomlásához, tehát fontos szerepe van a méregtelenítésben. Az L-argininre szükség van a kreatin termelődéséhez is, ami serkenti a növekedési hormon termelődését. Az arginin értágulatot is okoz, tehát csökkenti a kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának kockázatát.

Ginseng

A ginseng egy olyan gyógynövény, ami javítja az általános egészséget és erősíti az immunrendszert. Úgy gondolják, hogy fontos a betegségekből való felépülés során, növeli az állóképességet és fokozza a szellemi, valamint a fizikai teljesítőképességet. Csökkenti a vérnyomást és javítja az immunrendszer működését.

A ginkgo biloba

A ginkgo biloba leveleket hagyományosan a keringési betegségek kezelésére és a memória javítására használják. A ginkgo biloba levelei antioxidánsok és flavonoidokat, illetve terpenoidokat tartalmaz. Az University of Maryland Orvosi Központja szerint a laboratóriumi eredmények szerint a flavonoidok védik az idegeket, a szívizmokat, a retinát, illetve a vérereket a károsodástól. A terpenoidoktól kitágulnak a vérerekek, csökken a vérlemezek összetapadását csökkenti, ami jobb vérkeringést biztosít. A kutatások azt mutatják, hogy a ginkgo biloba pótlása kiválóan alkalmas az időszakos sántítás, a memóriazavarok kezelésére, amikor azt napi 240 mg/np dózisban fogyasztjuk. Összességében azonban további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy bebizonyosodjon, hogy a ginkgo biloba ténylegesen alkalmas mindezen előnyök kiváltására. A ginkgo biloba lehetséges mellékhatásai lehetnek a gyomor-bélrendszeri panaszok, a fejfájás, a bőrreakciók és a szédülés. A ginkgo biloba ezenfelül növelheti a vérzés kockázatát, éppen ezért óvatosan kell alkalmazniuk azoknak, akik vérhígítókat szednek.

 

1 komment

Kitekintés más természetes hatóanyagokra

2017. július 22. 10:01 - paugezu

Meniere betegség

Sokan fordulnak a vitaminokhoz, ásványi anyagokhoz és gyógynövényekhez, hogy enyhítsék a Meniere-betegség tüneteit. A Meniere-betegség a belső fül egy krónikus állapota. A Meniere-betegségben szenvedő emberek fülcsengést, a fülben teltségérzetet, ingadozó hallást és fokozatos hallásvesztést tapasztalnak, állítja a Washington University School of Medicine. A Meniere-betegség hagyományos orvosi kezelése a vízhajtók szedése és az alacsony sótartalmú diéta. Azonban sokan állítják, hogy más vitaminok, ásványi anyagok és gyógynövények (például a ginkgo biloba) is hasznosak lehetnek a tünetek enyhítésében.

A magnézium ásvány

A magnézium előnyös lehet néhány ember esetében a Meniere-betegség kezelésében. Egy kisebb tanulmány megállapította, hogy a Meniere-betegségben szenvedő embereknek csökkentek a tüneteik, miután 10-20 intravénás infúziót kaptak a magnézium-szulfátból, állítja az Integrative Medicine egyik cikke. A cikk szerzői megjegyezték, hogy a bejelentett vizsgálatokat az 1940-es években végezték és a kutatásban is voltak tervezési hibák, ezért szükségesnek látszik további kutatásokat végeni a magnézium hatását kikutatni a Meniere-betegség esetében.

JOH

A JOH vitaminok, növényi termékek és kiegészítők kombinációja, amit a Meniere Alapítvány egy orvosa fejlesztett ki. A JOH komponensei közé tartoznak a citrom bioflavonoid, a vinpocetin, az L-lizin, a ginkgo biloba-kivonat, a C-vitamin, az E-vitamin és az MSM vagy metilsufonilmetán. E készítmény szedése után az emberek kevésbé tapasztalják meg a Meniere tüneteit.

gingko5.jpg

Cukorbetegség

A cukorbetegség kezelésére igen sokféle gyógynövényt használnak: vannak olyan növények, amik természetesen képesek csökkenteni a vércukorszintet. A tudományos kutatás most új megvilágításból közelített a betegséghez, így számos olyan gyógynövényt talált alkalmasnak a cukorbetegség kezelésére.

1. Fekete áfonya

A cukorbetegség kezelésére leggyakrabban a fekete áfonyát vagy Európai áfonyát használják (Vaccinium myrtillus). E növény leveleiről már kimutatták, hogy képes csökketeni a vércukorszintet. A tradicionális gyógyászatban néhány marék levelet 3-4 csésze vízzel forráztak le és fél óráig áztatták, hogy a hatóanyagok kioldódjanak. Ez a tea képes normalizálni a vércukorszintet. A fekete áfonyát kivonatok formájában is be lehet szerezni, ezekből napi háromszor 80-160 mg szükséges.

2. Gymnema Sylvestre

Ez az indiai növény a Selyemkórók családjának tagja. Gurmar hindinek vagyis cukorpuszítónak nevezik és már az ajurvédikus gyógyászatban is évszázadok óta használják. Naponta 400 mg Gymnema Sylvestre kivonatot elfogyasztva a glükóz könnyebben hasznosul a szervezetben.

3. Ginkgo biloba

A ginkgo bilobával leginkább a diabétesz mellékhatásait kezelhetjük. Ez a növény növeli a véráramlást a végtagokban és a szemekben, így a cukorbetegség bizonyos szövődményei elkerülhetőek. A ginkgo bilobával meg lehet akadályozni a diabéteszes retinopátiát.

4. Közönséges laboda

Az Artiplex Halim bizonyítottan képe javítani a vércukorszintet. A gyógynövényből naponta 3 gramm szükséges, hogy a cukorbetegség kezelhetővé váljon.

 

Szólj hozzá!

Ginkgo Biloba előnyei

2017. június 29. 09:46 - paugezu

A ginkgo biloba nyújtotta előnyök rendkívül sokrétűek, és ezek szinte mindegyike tudományosan igazoltak is, éppen ezért nem véletlen, hogy a ginkgo biloba felhasználása szerte a világon ismert. A ginkgo biloba kiválóan alkalmas számos egészségügyi ellátás esetében, de ezek közül sajnos csak néhány "áll reflektorfényben", azért érdemes lenne beszélni részletesebben is róluk.

A nyugati világ csak az elmúlt két évtizedben fedezte fel ezt a csodálatos növényt, a kínaiak azonban gyakorlatilag egész életükben ginkgo biloba fák között éltek. A ginkgo bilobának rengeteg alkalmazása ismert, és miután szembesültünk ezekkel, bizonyos, hogy mi is beszerezzük ezt a csodálatos gyógynövényt különféle kiegészítők formájában.

ginko1.jpg

Pre premenstruációs szindróma (PMS), szezonális affektív zavar (SAD) és a depresszió

Azok számára, akik téli depresszióban vagy más szezonális hatásoktól szenvednek, a ginkgo biloba némi segítséget nyújthat ezek kezelésében. Ezenfelül a nők esetében a ginkgo biloba még számos előnyt nyújthat, hiszen enyhíti az emlő érzékenységét, a premenstruációs szindróma tüneteit, illetve a változó kor következtében jelentkező zavarokat is. A ginkgo bilobában van egy enyhe nyugtató hatása, így akkor is jól jön, ha némiképp zaklatottak vagyunk.

A makula degeneráció, retinopátia és glaukóma

Ginkgo biloba jelentős növekedéshez vezet a periférikus területek vérellátásában is, legyen szó a lábunkról vagy akár a szemünkről. Ezenfelül normalizálja a szemen belüli nyomást is.

Raynaud-jelenség

A Raynaud-féle betegség egy olyan probléma, melynek következményeképpen a lábujjak és az ujjak állandóan hidegek, mivel azokban a véráramlás nem jól működik, a ginkgo biloba azonban képes jelentősen javítani a mikrokeringést.

Memória zavarok

A memória elvesztése sokszor annak a következménye, hogy az agy vérkeringése romlik. A ginkgo biloba javítja a vér áramlását az agyban, valamint növeli az általános keringést. A ginkgo biloba hatására kitágulnak az erek, ahol azután a vér könnyebben át tud jutni. Ez a gyógynövény szintén megváltoztatja a vérlemezkék működését is, amik fontos szerepet játszanak a véralvadásban. Éppen emiatt nem szabad vérhígítókkal együtt szedni, mivel ha vérzés lép fel, akkor az alvadási idő hosszabb lesz. Ugyanakkor a ginkgo biloba képes megakadályozni a vérrögök megjelenését az erekben, így a stroke és a szívroham előfordulása csökkenthető.

A ginkgo biloba és az Alzheimer-kór

A gingko bilobáról bebizonyosodott az is, hogy a különböző kognitív zavarokat is képes kezelni. A Maryland Egyetem Orvosi Központjának kutatói rávilágítottak arra, hogy a ginkgo biloba képes megvédeni a létfontosságú idegsejteket, így véd az időskori kognitív károsodással szemben, illetve az Alzheimer-kór is megelőzhető rendszeres fogyasztása segítségével. A ginkgo biloba pozitívan hat a gondolkodásra, a memóriát nagymértékben fejleszti, így időskorban igencsak ajánlott a fogyasztása.

Szólj hozzá!

A páfrányfenyőről

2017. május 27. 09:25 - paugezu

A páfrányfenyő a világ legidősebb fáinak egyiket, igazi őskövület, amit már több ezer éve felhasználnak gyógyászati és dekorációs célokra. Nagyon fontos kiemelni, hogy a páfrányfenyő jól tolerálja a szennyezett környezetet, a "jég hátán is megél", éppen ezért előszeretettel ültetik nagyvárosi környezetbe is, éppen azért, hogy ott némiképp élhetőbb és zöldebb környezetet alakítsanak ki segítségével. Figyelembe véve ezt a jó stressztűrő képességért, Nepálban például tömegesen kezdték el ültetni 2003-ban. Az ottani metropolisz, Katmandu ennek köszönhetően egy barátságos élőhellyé vált, hiszen mára már közel 300 példány található itt a ginkgo biloba fából. Ez csak egy megdöbbentő példa annak megértésére, hogy milyen könnyen változtathatja meg a páfrányfenyő az adott környezetet, a fa, amely túlélte Hirosimát és a második világháborút is. (Miután a bombázások után megvizsgálták a növényeket, megállapították, hogy a páfrányfenyők, amelyek a bombázás hatósugarában álltak, nem esetek át semmiféle komoly szerkezeti változáson)

ginkgo11.jpeg

A páfrányfenyő esetében az a helyzet áll fenn, amikor a növényrendszertan összekapcsolódik a mindennapi zsargonnal. A ginkgo biloba esetében ugyanis a tudományos nevet gyakrabban használják mint a közönséges neveket, például a páfrányfenyőt, a vénuszhajfa vagy a ezüstbarack elnevezéseket. A ginkgo biloba tehát a legjellemzőbb név, így mi is inkább ezt fogjuk használni a páfrányfenyő elnevezés helyett.

Növényi jellemzők

A ginkgo biloba több méteres magasságot is elérhet, a kiterjedése pedig 30-40 lábnyi is lehet. Az idősebb példányok kérge mélyen barázdált. Az egyedi legyező alakú leveleket élénk zöldek, azonban ősszel aranysárágává változnak át. Mielőtt az egész lombkorona arannyá változik, létezik egy időszak, amikor az átmenet érvényesül, így a levelek is sokszor kéttónusúak, külön van bennük jelen az arany és a zöld szín. A vénuszhajfa elnevezés talán éppen e levelek alakjából ered, valószínűleg a páfrányfenyő kifejezés is a levelek érdes alakjára utal.

A férfi fák barkát növesztenek, ami a reprodukciós folyamathoz szüksége, míg a nők bogyókat termelnek, melyek mindegyike egy magot tartalmaz. A bogyók puhák és sárgák. Annak ellenére, hogy ez a termés meglehetősen húsos, mégsem tekinthetjük őket technikailag gyümölcsöknek, bár az emberek a hétköznapi nyelvben a ginkgo biloba gyümölcseként hvatkoznak rájuk.

A legtöbb embernél a páfrányfenyő kivonatok fogyasztása nem ütközik különösebb akadályba, különösen akkor nem, ha kisebb adagokkal indítunk és csak lassan növeljük a dózist. Azonban ennek ellenére van néhány mellékhatás, ami kialakulhat.

Ezek közül a legjellemzőbbek a:

  • hasmenés
  • szédülés
  • fejfájás
  • gyomorrontás

Komolyabb, bár ritkább mellékhatások a következők:

Allergia: Mint minden gyógyszer vagy kiegészítő, a páfrányfenyő fogyasztásakor is allergia léphet fel, ami széles spektumát okozhatja a tüneteknek, amelyek lehet a bőrkiütéstől kezdve az olyan életveszélyes problémákig, mint az anafilaxia. Ha úgy gondoljuk, hogy lehetséges nálunk az allergia a ginkgo bilobára, akkor mindenképpen beszéljünk az orvosunkkal.

Stevens-Johnson-szindróma: jelentős allergiás állapot, amelyet a bőr hólyagos hámlása jellemez.

Vérzés: Voltak jelentések, melyek a ginkgo biloba esetében jelentkező spontán vérzésről számoltak be. Ezek között persze gyakoribb volt a kisebb orrvérzés, mint a komolyabb belső vérzés.  

Nagyon fontos, hogy akkor is beszéljünk orvosunkkal, ha ginkgo bilobát valamilyen más gyógyszerrel együtt szeretnénk szedni, mert ezek egymással kölcsönhatásba léphetnek, ami szintén nem olyan előnyös. A cukorbetegségre szedett, rohamokat megszüntető, illetve a diuretikumok hatását befolyásoló készítmények kölcsönhatásba léphetnek a ginkgo bilobával.

Szólj hozzá!

Ginkgo Biloba és a depresszió

2017. április 30. 09:07 - paugezu

A ginkgo biloba egy olyan gyógynövény, amit széles körben tanulmányoznak az egész világon. Évszázadok óta használják ezt a gyógynövényt a keleti kultúrában, leggyakrabban a keringési zavarok és a memória javítására. A ginkgo egyébként a világ legidősebb fafajtái között szerepel, a kivonatokat e növény leveleiből nyerik ki. Egyes kutatások azt mutatják, hogy a ginkgo biloba elősegíti az alvást.

A ginkgo felhasználása

A ginkgo bilobát általánosan használják a demencia kezelésére és megelőzésére. A kutatások igazolták, hogy hatékonyan fokozza az agyműködést. Számos klinikai vizsgálat igazolta, hogy a ginkgo biloba javítja a memóriát és a kognitív működést az Alzheimer-kór esetében is. A ginkgo bilobával jó llehet kezelni a tériszonyt, a koncentrációs problémákat, a keringési zavarokat.

hajapolsas-ricinus-2.jpg

Az alvás

Egy 2001-es tanulmány megállapította, hogy a ginkgo biloba javítja az alvási minőséget a depressziós betegeknél. A résztvevők esetében bizonyítható volt, hogy jelentősen javultak az alvási szokások és kevesebbszer ébredtek fel az éjszaka folyamán. A kutatók azt is megjegyezték, hogy a nem-REM alvási ciklus minősége is javult. A javulás azonban megszűnt, amikor a beteg abbahagyta ginkgo biloba szedését. Éppen ezért nem hoz tartós javulást, viszont ha rendszeresen fogyasztják, akkor mindenképp eredményes lehet. Természetesen fontos, hogy konzultáljunk orvosunkkal, mielőtt el kezdjük szedni ezeket a kiegészítőket.

A ginkgo biloba egy olyan gyógynövény, ami igen hatékonyan kpes segíteni a depresszióban, illetve számos más idegrendszeri problémában. A ginkgo biloba az úgynevezett páfrányfenyő leveleinek kivonatát tartalmazza. Ezek a fák eredetileg a világ minden táján jelen voltak, de csak Kínában élték túl az évezredeket.

A depresszióról

Az biztos, hogy normális, ha időnként valakinek a hangulata befolyásolja az alvási ciklusait, a munkafeltételeit és a társadalmi kapcsolatait, de amikor ez nem alkalmanként, hanem rendszeresen jelentkezik, akkor bizony depresszióról beszélhetünk. A depresszió legjellemzőbb tünete az élet iránti érdeklődés elvesztése. A további tünetek lehetnek a nyugtalanság, az alacsony energiaszint, az emlékezet romlása és az étkezési és alvási szokások zavara.

Hogyan segíthet a ginkgo biloba a depresszióban?

A ginkgo biloba a depresszióban úgy tud segíteni, hogy összetevőivel javítja a fehérjeszintézist, ami egy olyan folyamat, amely során a fehérjék feldolgozásával javul az üzenetek kézbesítése. A ginkgo biloba ezenfelül erős antioxidáns, ami képes csökkenteni az agyterületen jelentkező károk okozta negatív hatásokat, így a depresszió kezelése mellett fontos szerepe lehet az Alzheimer-kór és a Parkinson-kór kezelésében is.

Egy 2007-es tanulmány azt mutatja, hogy ez a növény képes enyhíteni a stresszt és a depressziót. Egy másik vizsgálat azt is igazolta, hogy a stressz kisebb agyi károsodást képes eredményezni, ha a ginkgo biloba fogyasztása rendszeres.

Bizonyos gyermekek számára a világ ijesztő és nyomasztó helynek tűnik. A mindennapi események, például a bevásárlás vagy az egyedül történő lefekvés is kiválthat bennük olyan szorongást, ami igazán nagy problémát jelenthet számukra. A ginkgo bilobát általában nem ajánlják gyermekek számára, de úgy tűnik, hogy a szorongás kezelésében igen hatékony lehet. Persze fontos, hogy mindig orvosi felügyelet mellett használjuk ezt a növényt.

Használata a gyermekek esetében

A ginkgo biloba a gyermekeknél csökkenti a szorongást, de ennek az állításnak a megerősítéséhez még több vizsgálatra van szükség. A ginkgo biloba csak fokozott elővigyázatossággal alkalmazható a gyermekeknél, mivel náluk növelheti a belső vérzések kockázatát.

 

Szólj hozzá!

Ginkgo biloba és a sclerosis multiplex

2017. március 29. 12:52 - paugezu

A ginkgo biloba egy igen csodálatos gyógynövény, hiszen úgy tűnik, hogy igen hatékonyan képes csökkenteni a sclerosis multiplex tüneteit is. Ha rendszeresen szedjük a ginkgo bilobát, akkor csökkenthet a sclerosis multiplexszel járó kognitív zavar is, valamint a depresszió is enyhíthető.

A ginkgo biloba és a sclerosis multiplex

A ginkgo bilobáról még a Medline Plus is úgy nyilatkozott, hogy igen hatékony a sclerosis multiplex tüneteinek enyhítésében.  Bizonyítékok egész sora áll már a rendelkezésre, amik pozitívan számolnak be a ginkgo biloba sclerosis multiplexre való hatásosságáról. Egy vizsgálatban (38 résztvevő) 20 személy kapott ginkgo biloba kiegészítőt és 18 placebot. A kísérlet során a kognitív teljesítményt vizsgálták. Az eredmény meglepő volt: azok, akik ginkgo biloba kiegészítőket szedtek, sokkal jobban teljesítettek a teszteken. Egy másik hasonló tanulmányban 22 embert vizsgáltak, hasonlóan pozitív eredménnyel.

gingko24.jpeg

A ginkgo biloba javítja a kognitív funkciókat a sclerosis multiplexes embereknél

A ginkgo bilobát vizsgáló kutatások egyaránt megerősítették, hogy a sclerosis multiplex következtében fellépő agyi zavarok rendszerességét csökkenti a ginkgo biloba. 2009-ben egy felülvizsgálat során megállapították, hogy a ginkgo biloba csökkenti a demenciát a sclerosisos betegeknél is.

A ginkgo bilobáról már bebizonyították, hogy hatékonyan képes fokozni a kognitív funkciókat, így képes csökkenteni a korral járó dementia mértékét. Ezenfelül azonban mára már az is bizonyos, hogy az oxidatív stressz hatását csökkenti az egész szervezetben, így az öregedés más jeleit is képes visszafordítani.

A ginkgo biloba hatása az oxidatív stresszre és az öregedésre

Egy 2010-es kutatásban a ginkgo bilobát klinikailag vizsgálták, hogy miképpen hat az öregedésre. A kísérlet alapfeltétele az volt, hogy a neurodegeneratív rendellenességek és az öregedés összefüggésbe hozható az oxidatív stresszel, mivel a reaktív szabad gyökök blokkolják az idegsejtek közötti kommunikációt és a sejtek egészségi állapotára is negatívan hatnak. Ez a tanulmány azt vizsgálta, hogy milyen hatással van az oxidatív stressz a korra és az öregedésre a különböző agyi régiókban, illetve, hogy a ginkgo biloba védő hatása valóban jelentős-e.

A vizsgálat során patkányokból vettek mintákat, agyok frontális és temporális kérgéből. A mintákat a patkányok életkora szerint csoportosították, majd elemezték bennük a malondialdehid, a szuperoxid dizmutázroxid dizmutáz aktivitását, valamint a glutation és a kreatin-kináz szintjét. A kísérlet során csökkentették az agy oxigén szintjét 20 percen át, majd újra megvizsgálták a kísérleti anyagokat, ezt követően pedig ginkgo bilobát adagoltak nekik (naponta 100 mg/testtömeg, 3 hónapon át).

Eredmények

Az oxidatív stressz hatására a temporális kortex, a kisagy és az agytörzs mérete növekedett, a frontális kéreg nagysága azonban csökkent. A ginkgo biloba hatására azonban változások léptek fel: úgy tűnt, hogy a ginkgo biloba képes megvédeni az agysejteket az idősebb patkányok esetében.

Következtetések

Úgy tűnik, hogy az idősebb agyban a ginkgo biloba megfelelő alkalmazása véd az oxidatív stressz krónikus hatásaival szemben. Ennek védő hatása különösen figyelemre méltó az agytörzsben és a kisagyban.

Nagyon fontos lenne, ha a ginkgo biloba valóban segítene a szklerózis multiplex gyógyításában, mert így nagyon sok embernek nyújthatnak segítséget. Egyelőre azonban még csak néhány kutatás igazolta, hogy a ginkgo biloba fontos szerepet játszhat e betegség gyógyításában. Azonban az már bizonyos, hogy a ginkgo biloba képes csökkenteni a szklerózis multiplex során fellépő, illetve jelentkező kognitív diszfunkciót, ami a tünetek között az egyik legsúlyosabb. Néhány tanulmány már igazolta azt, hogy a ginkgo biloba fontos segítséget jelenthet a szklerózis multiplexes betegeknél a kognitív képességek fokozásában, azonban a hatása egyénenként változó.

Szólj hozzá!

A rövidtávú memóriazavar típusai

2017. február 24. 10:25 - paugezu

memoria.jpegA rövid távú memória elvesztése azt jelenti, hogy az adott személy képtelen emlékezni az új információkkal, míg a hosszú távú memóriavesztés során a régmúlt információi azok, amelyek nehezen visszakereshetőek a számára. A rövid távú memória elvesztése a a mediális temporális lebeny károsodásából fakad, amely az agy és a fül közötti központi részen található. A hipotalamusz is a mediális temporális lebenyben található és ha ez megsérül, akkor a rövid távú emlékek nem válnak hosszú távúakká. A rövid távú memória elvesztésének típusa persze nagymértékben függ a károsodás okától is.

Trauma

Az University of Maryland orvosi központja kimondja, hogy a fizikai vagy érzelmi traumák is okozhatják a memória rövid távú elvesztését. A fejsérülés, amely során a beteg agykárosodást kapott vagy koponyatörés, okozhat ilyen memóriazavarokat. Ha a hatás a halántéklebenyt éri, akkor igen nagy esély van a rövid távú memória vesztésére. A traumás esemény akkor is fennállhat, ha fizikai sérülés nem fordult elő, ha az agy egészséges maradt, bár az agyműködés megváltozott. Az amygdala, ami a limbikus rendszer része és amely szintén a mediális temporális lebenyben található meg, felelős az értelmek kiváltásáért és a memória kialakulásában is fontos szerepe van. Amikor az érzelmi trauma bekövetkezik, akkor az amygdala túlműködésbe lép, ami lelki amnéziát eredményezhet: a rövidtávú memória efféle elvesztése általában egy tanácsadás során visszafordítható.

Szólj hozzá!

Ginkgo biloba a jobb véráramlásért

2017. január 29. 14:27 - paugezu

ginkgo14.jpegA ginkgo biloba hosszú ideje már annak köszönheti hírnevét, hogy a különféle orvosi kutatások bebizonyították róla, hogy képes jobb vérkeringést biztosítani a szervezetben, különösen az agyban. A szakemberek felismerték e gyógynövény számos előnyeit, illetve azt, hogy több szervrendszer gyógyításában lehet vele kitűnő eredményeket elérni, például a memória és a teljes agyi funkciók javítása terén. Ez magyarázza, hogy az európaiak és az amerikaiak gyakran használják a ginkgo bilobát az olyan betegségek kezelésére, mint például a demencia.

A ginkgo biloba levelei olyan hatóanyagokat tartalmaznak, mint például a flavonoidok és a terpenoidok, amelyek fontos antioxidánsokkal látják el a szervezetet, így képesek harcolni azon szabad gyökökkel szemben, amelyek komolyan károsíthatják a szerveinket sejt szinten. Azáltal, hogy ezek a vegyületek harcolnak a káros részecskékkel szemben, így képesek megelőzni az olyan súlyos problémákat is, mint a szívbetegségek, a rák és az Alzheimer-kór.

A ginkgo biloba fő tulajdonásga, hogy képes növelni és javítani a vér áramlását az erek tágításával, így nem meglepő, hogy a különféle laboratóriumi vizsgálatok és állatkísérletek egyértelműen kimutatták, hogy a ginkgo biloba flavonoidjai védik az idegeket, a szívizmokat, az ereket és a retinát is a különféle károsodásoktól. Éppen ezért fogyasztása mindenki számára erősen javasolt, még egészséges állapot esetén is.

Szólj hozzá!

A ginkgo biloba és a fogyás

2017. január 19. 19:05 - paugezu

A ginkgginkgo53.jpgo biloba egy olyan gyógynövény, amelyet a ginkgo fa leveleiből vonnak ki. Bár a kiegészítőt elsősorban memória fokozóként használják, a ginkgo biloba támogatói állítják, hogy ez a gyógynövény nemcsak a keringést, hanem az anyagcserét is fokozza. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a ginkgo bioba képes az energiaszintünket megnövelni, illetve hozzájárul a jobb hangulat eléréséhez, akkor könnyű belátni, hogy miért kezd el sok fogyókúrázó ginkgo bilobát szedni.

Követelések

A ginkgo biloba állítólag képes arra is, hogy növelje a vér áramlását az agyba, így képe serkenteni az oxigén mennyiségét mind az agyban, mind az egész szervezetben. A gingko biloba támogatói állítják továbbá, hogy e gyógynövénynek jelentős súlycsökkentő előnyi is vannak, hogy segít abban, hogy egy-egy személy karcsúbb legyen. A fokozott véráramlás következtében extra energiával gazdagodik a személy, melynek köszönhetően a fogyókúra némiképp elviselhetőbbé válik a számára.

A ginkgo bilobával ezenfelül hatékonyan lehet enyhíteni a perifériás artériás betegséget, a PAD-ot, amelyet a lábakban beszűkült artériák jellemzik, ami fájdalmat eredményez a séta vagy testedzés során. A fájdalom enyhülése során ezután képesek leszünk olyan edzéseket végezni, melyek fogyást eredményezhetnek, így a ginkgo biloba ilyen módon, közvetetten is képes beindítani a fogyást. Persze mielőtt fogyásra használnánk, fontos megkérdezni a kezelőorvosunkat a helyes alkalmazási módokról.

Szólj hozzá!